Az enyém vagy sem
Miért nem csupán Istennek szeretnék megfelelni az életemmel? Rá tudok hagyatkozni az Ő szeretetére és elhiszem, hogy valóban értékes vagyok neki? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad Max Lucado tanmeséje.
A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak.
Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsiny falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek.
Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak az enyém vagy sem egy doboza tele arany csillag matricákkal és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra.
A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak.
De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek.
Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak egész testét csillagok borították!
Persze mindig nagyon jól érezték magukat, mikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.
„Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem”
Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Panchinello is ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köréje gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá.
Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez.
Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, már úgyis olyan sok van rajta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag sem pont. Egyszerűen foltmanó volt.
Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat — csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot.
Ám az is leesett! Jót ücsörgök a műhelyében. Menj el hozzá, fel a hegyre! De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Panchinello hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe.
Так она еще существует. - Да; я совсем забыл о .
Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig az enyém vagy sem. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra.
A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Panchinello nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. Panchinello megállt. Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!
Én alkottalak! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!
Enyém vagy
És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Panchinello. Csak az számít, amit én gondolok.
Ha nem látom Tasmina nevét a borítón, nem biztos, hogy kézbe veszem. Ezért aztán nem igazán értem, hogy ha álnéven írta, miért nem a Butler van nagybetűvel szedve? Minek kellett ez a hókuszpók?
És 24 bites opció te nagyon értékes manó vagy! Ugyan mitől?
Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani.
A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked? Ezért vagy értékes nekem.
Nem is tudta, mit mondjon. Mesélt rólad. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem.
És én sohasem hibázom!
